Darren Aronofsky rendező neve biztosíték, ha olyan filmet szeretnénk látni, amelynek különleges, de nem hatásvadász a hangulatvilága, ha elegünk van az egy kaptafára készített bohóckodásokból, és ha nem szeretnénk, hogy kész tényeket tárjanak elénk. Ha egy kis homályosságra vágyunk, ha szeretnénk a saját gondolatainkkal, saját magunkkal kiegészíteni a produkciót, akkor érdemes az ő filmjei közül válogatnunk. A tehetségéhez és újszerű, egyedi ötleteihez képest igen gyéren elismert rendező nevéhez fűződik a Pí, A rekviem egy álomért, A forrás és A pankrátor is, melyek közül szinte kivétel nélkül mindegyik legalább egy tucat díjat megérdemelt volna. És most úgy néz ki, hogy A fekete hattyú is lecsúszik a rendezőnek járó díjakról, legalábbis, ha a Golden Globe - díjhoz hasonlóan alakulnak az Oscar eredményei is, ahol is David Fincher A közösségi háló című (nem túl bravúros és nem is igazán érdekfeszítő) filmjével vihette el a legjobb rendezőnek járó díjat.
Pedig a Fekete hattyú a legjobb rendezőnek járó díjat is igazán megérdemelte volna. A történet most a balett és a táncosok világába nyújt egy kis betekintést, mindezt úgy, hogy az élethelyzet, melybe a főszereplő keveredik, mindannyiunk számára ismerős lehet, pedig azért a legtöbben nem balettozunk. A történet ugyanis az, hogy egy fiatal, ám ambíciózus, nagyon törekvő táncos lány, megkapja Csajkovszkij A hattyúk tava című művének főszerepét. Ám ő neki kell egy személyben megtestesíteni mind a fehér, mind a fekete hattyút is. Már rögtön az elején kiderül, hogy maga a rendező sem tartja igazán megfelelőnek a fekete hattyú szenvedélyes, vad, agresszív, szinte erotikus szerepére, a törékeny, szűzies, visszafogott lányt. Ninának tehát meg kell próbálnia elengedni magát, és el kell felejtenie azt, hogy a maximális precizitás egyenlő a tökéletességgel. Saját magával, saját személyiségével kell megküzdenie, hogy megfelelhessen minkét szerepének. Hiszen józan ésszel átgondolva, mindannyian tudjuk, hogy mindenkiben létezik a fekete és a fehér hattyú egyaránt, csak nem biztos, hogy mindenki ismerni is akarja önmagának ezen oldalait. A Fekete hattyúban végül a valóság és a hallucináció úgy összefonódik, hogy sokszor magunk sem tudjuk, hogy mi az igazság és mi a tévhit. Sőt egészen végig, akár film után is megmarad a lehetőségünk eldönteni, hogy mit minek is hiszünk.
A főszereplőt alakító Natalie Portman, drámai kategóriában a legjobb színésznőnek járó Golden Globe - díjat elnyerte, az alakítása ugyanis megkérdőjelezhetetlenül zseniális. Több fórumon olvastam, hogy nem mindenki ért egyet a rendezés vagy a képi világ hatalmas erejével. De sehol sem találnak kivetni valót a színésznő alakítása ellen. Persze eddig is tudtuk, hogy Natalie Portman nem teszi rosszul a dolgát, leginkább a Közelebb című drámában győzött meg minket erről, de aztán legutóbbi filmjében, A testvérekben egy kicsit elbizonytalanított. Sem a film, sem az ő előadásmódja nem volt elég meggyőző. De itt most helyrehozta ezt bakit, és ráadásul meg is szenvedett a szerepért, mert rengeteget fogyott, hogy ő legyen a film balerinája. Ő maga ajánlotta egyik filmbeli partnerét, a Lily-t alakító Mila Kunis színésznőt, akit egyébként eddig szinte jelentéktelen vígjátékokban és horrorokban láttunk, azonban Natalie tudta róla, hogy milyen jó táncos, és így került be Fekete hattyú legfontosabb szereplői közé, amely talán eddigi legjelentékenyebb szerepe is. Szintén nagyon jól megformázza az általa alakított karaktert. Ő maga Nina teljes ellentéte, nagyon jól tudná alakítani a fekete hattyút, de a fehér hattyú szerepénél bizonyára problémái lennének.
Mindenképpen ki kell még emelnem a film zenei világát is, amely Clint Mansell nevéhez köthető. A zeneszerző felelt Aronfsky eddigi összes filmjének zenei világáért. A legnagyobb áttörést számára a Rekviem egy álomért című film zenéje hozta meg. Azóta Aronofsky filmjein kívül számos más alkotásnál is közreműködött, például A gödör, a Szahara, a Mindenképpen talán című filmeknél is, illetve rengeteg filmelőzetes zenéjét köszönhetjük neki. A Fekete hattyúban talán ő is minden eddigi munkájánál nagyobbat alakított, hiszen A hattyúk tava zenei elemeit, motívumait jelenítette meg mindig más variációkban. Ahogy egyre inkább kezd nehézséget jelenteni az előadás a főszereplő számára, ahogy egyre inkább kezdenek dominálni a hallucinálások az életében, úgy lesz ez a motívum is egyre kevésbé kedves fülnek, egyre torzítottabb, nyomasztóbb. Rendkívüli megoldás!
A film tehát ellentétek sorozataira épül. Ellentétes személyiségek jelennek meg benne, ellentétes jellemek tűnnek fel, a külsőségek ellentéte gyakran megnyilvánul, valóság és tévhit ellentétei végig áthatják a filmet, de természetesen meghatározóbb a bennünk lakó érzelmek, személyiségjegyek, viselkedésminták ellentétei. Olyan ellentétek ezek, melyeket vagy elfogadunk és elismerünk, hogy vannak és életünk részeit képezik, vagy nem tudunk megbirkózni velük. A kérdés csak az, vajon Ninának sikerül -e?
IMDB értékelés: 8.6
Saját értékelés: 10
