Hétmérföldes szerelem

 2011.02.11. 09:02

Az eddig dokumentumfilmes háttérrel rendelkező Nanette Burstein első játékfilmjében sikerült összehoznia egy hangulatos, bájos és mindenekelőtt humoros romantikus vigjátékot. Azt persze nem mondhatom, hogy nem ugyanaz a lerágott csont, mint amelyekkel eddig is találkozhattunk, de a tálalás mindenesetre nagyon kellemes.

A Hétmérföldes szerelem története nagyon egyszerű. Adott két fiatal, akik gyorsan ( tényleg nagyon gyorsan) egymásba szeretnek, hat gyönyörű hetet töltenek együtt, de aztán tanulmányaik, munkájuk miatt elválnak útjaik. De az a hat hét annyira klassz volt, hogy úgy döntenek, hogy nem vetnek véget a kapcsolatuknak, kipróbálják, milyen is egy távkapcsolat. Ennek minden bonyodalmát láthatjuk a képernyőn, hallgathatjuk a barátok "jótanácsait", és hát a megszokott repteres jelenetek sem maradhatnak el. Nem, nem egyedi a történet valóban. Sokszor láttunk már ilyet, és még sokszor is fogunk. Ami azonban nagy dicséret a filmnek, hogy helyzet - és jellemkomikumok sorától valóban igazán humoros lesz, tényleg jóízűket nevetünk. A mellékszereplők pedig külön dicséretet alkotnak. De nézzük kik is játszanak a filmben?

A két főszereplőt az életben is egy párt alkotó Drew Barrymore és Justin Long alkotja. (Hogy valóban egy pár -e még a mai napig azért nem tudom száz százalékosan, mert mindenféle hírek, pletykák terjednek a neten, elvileg hol kibélkülnek, hol szakítanak.) A lényeg, hogy nagyon jól játszanak együtt, mindketten rendkívül hitelesek. Még Drew Barrymore színésznő inkább igényesebb,  romantikusabb vígjátékokban szerepelt, mint például az 50 első randi, Zene és szöveg, Jószomszédi iszony, addig Justin Longot sokkal kevésbé igényes filmekben láthattuk. Első nagyobb szerepe az Aki bújt, aki nem című horror - thriller megjelölésű elég bénácska filmben volt, de szerepelt a Kicsi kocsiban, Ezt jól kifőztük és a Felvéve című filmekben. Ez utóbbi egyébként nagyon jóra sikeredett kis vígjáték. Az alkotóknak sikerült úgy összehozni ezt a filmet, hogy Drew és Justin tipikus műfajainak keveredését láthatjuk, így történt tehát, hogy jól szórakozhattunk a filmen, köszönhetően a nagyon jó színészi alakításnak. 

A mellékszereplőket is meg kell említeni. Nagyon jól játszik Christina Applegate, akit már nem kell bemutatnunk, és aki egyébként a vígjátékok koronázatlan királynőinek egyike. Ezen kívül Charlie Day és Ron Livingston is remekül alakít. Az előbb említett színész eddig inkább sorozatokban szerepelt, Livingstont pedig legutóbb Az időutazó feleségében láthattuk, de kevésbé mély nyomot hagyott bennünk. Még egy plusz pont a filmnek, hogy a The Boxer Rebellion zenéi csendülnek fel újra meg újra, és még a film után is ez jár a fejünkben.











Összességében tehát a Hétmérföldes szerelem kellemes film, sok mosolygásra és nevetésre számítsatok, hogy úgy döntötök, ezzel töltötök el egy üres másfélórát. 

IMDB értékelés: 6.4

Saját értékelés: 7

 

A bejegyzés trackback címe:

https://badmash.blog.hu/api/trackback/id/tr162653198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása