Élek és szeretek

 2011.03.08. 11:48

 A 34 éves Daniel (Pablo Pineda), zsebében friss egyetemi diplomával munkát szerez egy segélyszervnél Sevillában, ott beleszeret Laurába (Lola Duenas), az elbűvölően közvetlen, ám meglehetősen zavaros szerelmi életű kolléganőjébe. Daniel és Laura között szoros barátság alakul ki és a fiú elhatározza, hogy színt vall, csakhogy Daniel Down-szindrómás és kettejük kapcsolatát sem munkatársaik, sem családtagjaik nem nézik jó szemmel. Nem mintha ez őket egy csöppet is érdekelné. (port.hu-javítva)
 

A szakmámnak köszönhetően rengetegszer adódott már alkalmam, hogy betekintsek felnőtt értelmileg akadályozott személyek mindennapjaiba, köztük Down-szindrómás fiatalok, felnőttek életébe is. Meg kell mondanom, sokszor valóban azt érzem, hogy ők sokkal inkább élnek és szeretnek, mint egy átlagos hétköznapi ember. Csak gondoljunk arra, hogy néhányuk bizony már a világ rengeteg helyén járt és a búvárkodástól, a jógán és a motorozáson át már mindent kipróbált. Persze ez az ideálisabb helyzet, természetesen vannak olyan személyek is, akik minden napot a tévé előtt töltenek.

Mi most nem ebbe kapunk bepillantást, hanem az előbbi ideális helyzetbe. Ugyanis egy olyan Down - szindrómás fiatalemberről szól ez a történet, aki szüleitől, testvérétől minden támogatást megkapott, és igen nagy önállóságot élvezhet az életében (legalábbis az átlaghoz képest). A film pedig nagyszerűen, könnyeden és levegősen tálal elénk egy olyan témát, amely napjaink fogyatékosságügyi vitáinak, konferenciáinak egyik fő kérdésköre: függetlenség, önállóság a fogyatékkal élő emberek életében. A filmben láthatunk negatív és pozitív példát is, természetesen mindezeket a szerelem köré felépítve. Csodás látnunk, ahogy Laura, a zűrös magánéletű nő és Daniel egymásba szeretnek, és egy csöppet sem csodálkozunk ezen, még akkor sem, ha mindez lehet, hogy sok oldalról, sok irányból támadható. Nem csodálkozunk, mert mégis miért ne lehetne legalább annyira humoros, vonzó, és férfias egy Down-szindrómás fiatalember, mint akármelyik másik férfi. Miért ne érezhetne egy átlagos nő vonzalmat iránta? És ha hiszünk a végzetben, lehetetlen, hogy őket egymásnak teremtették? Sőt, teljesen természetes, hogy egy Down - szindrómás férfinak is vannak szexuális vágyai, mint ahogy azt a főszereplő is megfogalmazza a filmben:"A Down - szindróma az az önmegtartóztatás?" Azt hiszem egyértelmű, hogy miért is nem támadjuk ezt a kapcsolatot...mert így jó, ahogy van. 

Az Élek és szeretek tehát egy kedves történet szerelmekről,felnőttségről, erkölcsről, íratlan és írott társadalmi szabályokról. Nem írok többet, félek, hogy túlságosan szakmázni kezdenék, inkább nézzétek meg! Igazán megéri minden perce!

IMDB.:7.1

Saját vélemény: 10

 

Hétmérföldes szerelem

 2011.02.11. 09:02

Az eddig dokumentumfilmes háttérrel rendelkező Nanette Burstein első játékfilmjében sikerült összehoznia egy hangulatos, bájos és mindenekelőtt humoros romantikus vigjátékot. Azt persze nem mondhatom, hogy nem ugyanaz a lerágott csont, mint amelyekkel eddig is találkozhattunk, de a tálalás mindenesetre nagyon kellemes.

A Hétmérföldes szerelem története nagyon egyszerű. Adott két fiatal, akik gyorsan ( tényleg nagyon gyorsan) egymásba szeretnek, hat gyönyörű hetet töltenek együtt, de aztán tanulmányaik, munkájuk miatt elválnak útjaik. De az a hat hét annyira klassz volt, hogy úgy döntenek, hogy nem vetnek véget a kapcsolatuknak, kipróbálják, milyen is egy távkapcsolat. Ennek minden bonyodalmát láthatjuk a képernyőn, hallgathatjuk a barátok "jótanácsait", és hát a megszokott repteres jelenetek sem maradhatnak el. Nem, nem egyedi a történet valóban. Sokszor láttunk már ilyet, és még sokszor is fogunk. Ami azonban nagy dicséret a filmnek, hogy helyzet - és jellemkomikumok sorától valóban igazán humoros lesz, tényleg jóízűket nevetünk. A mellékszereplők pedig külön dicséretet alkotnak. De nézzük kik is játszanak a filmben?

A két főszereplőt az életben is egy párt alkotó Drew Barrymore és Justin Long alkotja. (Hogy valóban egy pár -e még a mai napig azért nem tudom száz százalékosan, mert mindenféle hírek, pletykák terjednek a neten, elvileg hol kibélkülnek, hol szakítanak.) A lényeg, hogy nagyon jól játszanak együtt, mindketten rendkívül hitelesek. Még Drew Barrymore színésznő inkább igényesebb,  romantikusabb vígjátékokban szerepelt, mint például az 50 első randi, Zene és szöveg, Jószomszédi iszony, addig Justin Longot sokkal kevésbé igényes filmekben láthattuk. Első nagyobb szerepe az Aki bújt, aki nem című horror - thriller megjelölésű elég bénácska filmben volt, de szerepelt a Kicsi kocsiban, Ezt jól kifőztük és a Felvéve című filmekben. Ez utóbbi egyébként nagyon jóra sikeredett kis vígjáték. Az alkotóknak sikerült úgy összehozni ezt a filmet, hogy Drew és Justin tipikus műfajainak keveredését láthatjuk, így történt tehát, hogy jól szórakozhattunk a filmen, köszönhetően a nagyon jó színészi alakításnak. 

A mellékszereplőket is meg kell említeni. Nagyon jól játszik Christina Applegate, akit már nem kell bemutatnunk, és aki egyébként a vígjátékok koronázatlan királynőinek egyike. Ezen kívül Charlie Day és Ron Livingston is remekül alakít. Az előbb említett színész eddig inkább sorozatokban szerepelt, Livingstont pedig legutóbb Az időutazó feleségében láthattuk, de kevésbé mély nyomot hagyott bennünk. Még egy plusz pont a filmnek, hogy a The Boxer Rebellion zenéi csendülnek fel újra meg újra, és még a film után is ez jár a fejünkben.











Összességében tehát a Hétmérföldes szerelem kellemes film, sok mosolygásra és nevetésre számítsatok, hogy úgy döntötök, ezzel töltötök el egy üres másfélórát. 

IMDB értékelés: 6.4

Saját értékelés: 7

 

A király beszéde

 2011.02.07. 18:30

A körülbelül két órás A király beszéde című filmben gyakorlatilag alig van cselekmény, mégis tökéletesen leköti a figyelmünket, és egy röpke fél órának tűnik az egész. Ez az egy mondat lényegében el is mond mindent a filmről, mind a negatív, mind a pozitív kritikáimat magában foglalja.

Mit várunk a filmtől?

Természetesen egy izgalmas királyos - királynős kosztümös történetet, amely azért mindig lépéselőnyből indul egy átlagos filmhez képest.Várjuk, hogy a királyi család tagjairól kiderüljön, hogy ők is emberek, nekik is vannak hibáik. Ugyanis körülbelül ezért szeretnénk látni egy ilyen filmet, ha történelmi adatokra lennénk kíváncsiak, akkor inkább egy dokumentumfilmet választanánk. Colin Firthtől pedig elvárunk egyfajta Mr. Darcy-s komolyságot ( amit szerintem soha nem tud levetkőzni, minden szerepénél eszünkbe jut) és kimértséget, na meg persze egy csipetnyi humort jó helyen, jó időben. És az sem mellékes, hogy szeretnénk két órán keresztül nézni a helyes, kis durcis pofiját.

Mi a történet?

Rendkívül hatásvadász és meggyőző érv egy igaz történt a nézőknek, hiszen a valósággal mindig könnyebb azonosulni, ráadásul tovább is bennünk marad, esetleg később is kutakodunk a témában, más filmeket keresünk, és a Google keresőjét is igénybe vesszük a további részletek kiderítése végett. Ez a történet II. Erzsébet brit királynő édesapjáról, VI. György királyról szól. Nem az uralkodásáról elsősorban, hanem az életét régóta és súlyosan megnehezítő beszédhibájáról, dadogásáról. A II. világháború előszelének idején azonban egy határozott uralkodóra volt szükség, és az akkoriban divatba jött rádiónak köszönhetően, egy dadogással küszködő királynak nem volt sok lehetősége, szembe kellett néznie a problémával. Ehhez egy nem hétköznapi, bohókás figurát kap segítségül. Ennyi a történet, sejthető hogyan alakul, mi lesz a vége.

Mit kapunk?

Ahogy azt gondoltuk, a királyi család emberibb arcával ismerkedhetünk meg, s noha nem küzdünk mindannyian dadogással, mégis bizonyára mindannyian éltünk már át hasonló helyzetet, mint a nyilvános beszédek során félelmeivel küszködő VI. György király. Tanulság tehát van, ha más nem is, legalább annyi, hogy mindenkinek vannak hibái, félelmei, de a legjobb, ha ezekkel szembenézünk. Nyilván nem a legmélyebb mondanivaló, de annak örüljünk, hogy ez tényleg olyasmi, ami mindenkihez eljut, hiszen valóban mindenki átérzi ezeket a problémákat. Szerencsére nem árasztanak ránk ezernyi történelmi információt, így nem kell ismét rájönnünk, hogy történelem tudásunk mennyire hiányos. A történet tehát ennyi, gyakorlatilag semmi nem történik, ez egyben hátrány és előny is. Előny, mert a király lelki világába, nehézségeibe kaphatunk betekintést, és valóban tudunk azonosulni a problémával, nem kell semmi másra koncentrálnunk. És hátrány, mert talán egy picivel többet várunk ettől, valamit, ami kevésbé kiszámítható és átlátszó. A rendező Tom Hooper, akihez igazából kevés nagyszabású flm köthető, talán ez lesz egy nemzetközi áttörés számára, ha nem reked meg ennél, és tovább teper. Eddig leginkább reklámok és színdarabok köthetőek a nevéhez, most meglátjuk, hogy övé lehet -e idén az Oscar.

És ha már az Oscarnál járunk... Colin Firth zseniális és sokkal többet nyújt, mint eddig bármikor, pedig eddigi színészi játékai sem elhanyagolhatók. Az első filmkockáktól kezdve minden rezdülése maradéktalanul hiteles, együtt szorongunk vele, izzad a tenyerünk és nagyokat nyelünk, miközben várjuk, hogy megszólaljon. Durcás is volt, komoly is, kimért is, de humoros is. Egyértelműen Oscart érdemel, főleg, ha figyelembe vesszük, mennyi díjat nem kapott meg, amit már megkaphatott volna. És bizony nem csak ő érdemli meg, hanem a király dadogásán segíteni vágyó, Lionel, akit, a már egyéb filmjeiért Oscarral és Gloden Globe - díjjal is megjutalmazott Geoffrey Rush alakít. Míg Colin Firth neve hallatán egyből eszünkbe jut a Büszkeség és balítélet, Bridget Jones naplója, Igazából szerelem, Genova, Dorian Gray, addig talán az ő nevéről nem ugranak be film címek. Pedig nem akármilyen filmekben tűnt fel a kiváló színész. Láthattuk a Ragyogj!, a Szerelmes Shakespeare,a Sade Marki játékai, München, Candy, Elizabeth című filmekben, de a Karib - tenger kalózaiból is emlékezhetünk rá. Túlzás nélkül mondhatom, hogy az ő alakításában sincs egyetlen olyan pillanat sem, amely kívánnivalót hagy maga után. És amíg azt gondolom, hogy a másik nagy esélyessel, a Fekete hattyúval szemben, sem a rendezés, sem a forgatókönyv, a smink és maszk, vagy a jelmeztervezés nem állja meg a helyét, addig ez a két színész magasan viszi a pálmát. Szintén lemarad a filmzenét tekintve és az eredetiségét tekintve is a másik film mögött, de kiemelnék még egy területet, amelyben nálam győztes. Ez pedig a képi világ, látványvilág, vágás, operatőri munka. Azt gondolom, hogy a legtöbb kosztümös filmben az a tendencia, hogy a rendezők, operatőrök úgy vélik, hogy a jelmezek már önmagában biztosítékot jelentenek a film képi világának sikeressége szempontjából. Nyilván részben igazuk is van, de A király beszéde bebizonyítja, hogy mégsem árt, ha egy kicsit felturbózzuk az ilyen filmek vizuális megjelenítését is. És habár királyi körülményeket látunk, mégis egyszerű letisztult képek jelennek meg előttünk. Minden filmkocka önmagában is megállná a helyét, mint egy - egy művészi falikép. Szóval tőlem ezért csillagos ötöst kap. 

Érdekességek

Colin Firth a Büszkeség és balítélet forgatása során ismerte meg Jennifer Ehlit, akivel szerelembe is estek. Néhány év után azonban különváltak. Most ebben a filmben szerepeltek újra először együtt a nagy szakítás óta.

A filmet körülbelül 7 hét alatt forgatták le, egymillió fontból. A közönség pedig a torontói premieren állvas tapsolta meg az alkotást.

A király feleséget, Elizabeth királynőt alakító Helena Bonham Carter rokona Colin Firth-nek. A színésznő, aki rendkívül jól játszotta szerepét, közben a Harry Potter részeit is forgatta. Íme egy jó példa, hogy lehet valakiből világsztár, aki nem kapott semmilyen színészi képzést.

A film novemberi premiere óta már legalább 18 díjat kapott, valamint 12 Oscar - díjra jelölték.

Összefoglalás

Rendkívüli színészi alakítások, remek párbeszédek, intelligens, rendkívül jól időzített humor jellemzi a filmet. Ugyanakkor semmi egyediség, semmi újdonság nem kapcsolható A király beszédéhez. Colin Firth Oscart érdemel, de számomra nem ez a győztes film. Mindenesetre azonban kellemes időtöltés.

IMDB értékelés: 8.5

Saját értékelés: 9

 

Fekete hattyú

 2011.02.03. 10:51

Darren Aronofsky rendező neve biztosíték, ha olyan filmet szeretnénk látni, amelynek különleges, de nem hatásvadász a hangulatvilága, ha elegünk van az egy kaptafára készített bohóckodásokból, és ha nem szeretnénk, hogy kész tényeket tárjanak elénk. Ha egy kis homályosságra vágyunk, ha szeretnénk a saját gondolatainkkal, saját magunkkal kiegészíteni a produkciót, akkor érdemes az ő filmjei közül válogatnunk. A tehetségéhez és újszerű, egyedi ötleteihez képest igen gyéren elismert rendező nevéhez fűződik a Pí, A rekviem egy álomért, A forrás és A pankrátor is, melyek közül szinte kivétel nélkül mindegyik legalább egy tucat díjat megérdemelt volna. És most úgy néz ki, hogy A fekete hattyú is lecsúszik a rendezőnek járó díjakról, legalábbis, ha a Golden Globe - díjhoz hasonlóan alakulnak az Oscar eredményei is, ahol is David Fincher A közösségi háló című (nem túl bravúros és nem is igazán érdekfeszítő) filmjével vihette el a legjobb rendezőnek járó díjat.

Pedig a Fekete hattyú a legjobb rendezőnek járó díjat is igazán megérdemelte volna. A történet most a balett és a táncosok világába nyújt egy kis betekintést, mindezt úgy, hogy az élethelyzet, melybe a főszereplő keveredik, mindannyiunk számára ismerős lehet, pedig azért a legtöbben nem balettozunk. A történet ugyanis az, hogy egy fiatal, ám ambíciózus, nagyon törekvő táncos lány, megkapja Csajkovszkij A hattyúk tava című művének főszerepét. Ám ő neki kell egy személyben megtestesíteni mind a fehér, mind a fekete hattyút is. Már rögtön az elején kiderül, hogy maga a rendező sem tartja igazán megfelelőnek a fekete hattyú szenvedélyes, vad, agresszív, szinte erotikus szerepére, a törékeny, szűzies, visszafogott lányt. Ninának tehát meg kell próbálnia elengedni magát, és el kell felejtenie azt, hogy a maximális precizitás egyenlő a tökéletességgel. Saját magával, saját személyiségével kell megküzdenie, hogy megfelelhessen minkét szerepének. Hiszen józan ésszel átgondolva, mindannyian tudjuk, hogy mindenkiben létezik a fekete és a fehér hattyú egyaránt, csak nem biztos, hogy mindenki ismerni is akarja önmagának ezen oldalait. A Fekete hattyúban végül a valóság és a hallucináció úgy összefonódik, hogy sokszor magunk sem tudjuk, hogy mi az igazság és mi a tévhit. Sőt egészen végig, akár film után is megmarad a lehetőségünk eldönteni, hogy mit minek is hiszünk.

A főszereplőt alakító Natalie Portman, drámai kategóriában a legjobb színésznőnek járó Golden Globe - díjat elnyerte, az alakítása ugyanis megkérdőjelezhetetlenül zseniális. Több fórumon olvastam, hogy nem mindenki ért egyet a rendezés vagy a képi világ hatalmas erejével. De sehol sem találnak kivetni valót a színésznő alakítása ellen. Persze eddig is tudtuk, hogy Natalie Portman nem teszi rosszul a dolgát, leginkább a Közelebb című drámában győzött meg minket erről, de aztán legutóbbi filmjében, A testvérekben egy kicsit elbizonytalanított. Sem a film, sem az ő előadásmódja nem volt elég meggyőző. De itt most helyrehozta ezt bakit, és ráadásul meg is szenvedett a szerepért, mert rengeteget fogyott, hogy ő legyen a film balerinája. Ő maga ajánlotta egyik filmbeli partnerét, a Lily-t alakító Mila Kunis színésznőt, akit egyébként eddig szinte jelentéktelen vígjátékokban és horrorokban láttunk, azonban Natalie tudta róla, hogy milyen jó táncos, és így került be Fekete hattyú legfontosabb szereplői közé, amely talán eddigi legjelentékenyebb szerepe is. Szintén nagyon jól megformázza az általa alakított karaktert. Ő maga Nina teljes ellentéte, nagyon jól tudná alakítani a fekete hattyút, de a fehér hattyú szerepénél bizonyára problémái lennének.

 

Mindenképpen ki kell még emelnem a film zenei világát is, amely Clint Mansell nevéhez köthető. A zeneszerző felelt Aronfsky eddigi összes filmjének zenei világáért. A legnagyobb áttörést számára a Rekviem egy álomért című film zenéje hozta meg. Azóta Aronofsky filmjein kívül számos más alkotásnál is közreműködött, például A gödör, a Szahara, a Mindenképpen talán című filmeknél is, illetve rengeteg filmelőzetes zenéjét köszönhetjük neki. A Fekete hattyúban talán ő is minden eddigi munkájánál nagyobbat alakított, hiszen A hattyúk tava zenei elemeit, motívumait jelenítette meg mindig más variációkban. Ahogy egyre inkább kezd nehézséget jelenteni az előadás a főszereplő számára, ahogy egyre inkább kezdenek dominálni a hallucinálások az életében, úgy lesz ez a motívum is egyre kevésbé kedves fülnek, egyre torzítottabb, nyomasztóbb. Rendkívüli megoldás!

A film tehát ellentétek sorozataira épül. Ellentétes személyiségek jelennek meg benne, ellentétes jellemek tűnnek fel, a külsőségek ellentéte gyakran megnyilvánul, valóság és tévhit ellentétei végig áthatják a filmet, de természetesen meghatározóbb a bennünk lakó érzelmek, személyiségjegyek, viselkedésminták ellentétei. Olyan ellentétek ezek, melyeket vagy elfogadunk és elismerünk, hogy vannak és életünk részeit képezik, vagy nem tudunk megbirkózni velük. A kérdés csak az, vajon Ninának sikerül -e?

IMDB értékelés: 8.6

Saját értékelés: 10


szólj hozzá: Fekete hattyú

Oly sokáig szerettelek

 2011.02.01. 10:07

 És oly sokáig fogom szeretni én is ezt a filmet. A 2008-as francia - német filmdráma, habár lassú, cselekményekben nem túl gazdag film, mégis maradéktalanul sikerül lekötnie a néző figyelmét, közel két órán keresztül. 

Nem véletlenül, hiszen egy nagyon kényes témával állunk szemben, aminek kapcsán végig azt szeretnék tudni, hogy mi miért történt. Juliette tizenöt év börtönbüntetés után testvéréhez Leához költözik, aki szeretné, ha nővére minél hamarabb beilleszkedne a társadalomba, rátalálna önmagára. Már a letöltött börtönévekből sejthetjük, hogy nyilvánvalóan nem egy bolti lopásért ült ennyi időt a nő, az pedig, hogy a családja gyakorlatilag kitörölte őt az életéből, még inkább megerősíti ezt a feltevésünket. Hamarosan az is kiderül, hogy gyilkosságot követett el. A részleteket azok kedvéért nem írom le, akik szeretnék megnézni ezt a zseniális lélektani drámát. 

Nem hallunk nagy monológokat annak kapcsán, hogy hogyan lehet ezeket a történéseket feldolgozni. Sem a testvér és férje részéről, sem Juliette részéről. De a mimikák, gesztusok, mozdulatok, és az egymásból következő cselekvések olyan mély, lélektani háttért tárnak fel, mellyel kevés filmben találkozunk. Mindezt pedig úgy adagolja elénk a rendező, hogy nem lesz sok, nem lesz giccses, sőt szinte már minimalistának nevezhetnénk. 

Ehhez azonban kellett egy nagyon jó választás, Kristin Scott Thomas színésznő személyében, aki a főszereplőt játssza. Az ötvenéves színésznőből bár árad a szépség és a báj is a film során, mégis a meggyötörtség, fájdalom és az e világi élet iránti érdektelenség is sugárzik belőle. Arcának minden egyes rezdülése helyén van, rendkívül keveset árul el magáról az elején, annál többet a végén. Végig feszülten várakozunk. 

Nem tudjuk pontosan mi történt, aztán nem akarjuk elhinni, hogy az történt. Hol felmentjük, hol vád alá helyezzük a főszereplőt. És mikor megbizonyosodunk róla, hogy tényleg megtörtént keressük a miérteket. Akárcsak Lea, Juliette testvére. Mi nézők körülbelül az ő gondolatain megyünk keresztül leginkább, mégha nincs is narrátor szerepben, minket is azok a kérdések foglalkoztatnak, amik őt. Szeretheti -e valaki őszintén, tisztán a testvérét, még akkor is ha az gyilkosságot követett el? Megértheti- e a motivációját, szükség van -e az okok felderítésére? Hogyan lehet megmagyarázni a bizonytalan testvéri szeretet, a reményt egy a gyermekeit egy gyilkostól féltő apának? Van -e olyan ok, amely felmenti a nőt a gyilkosság súlya alól? Ezek a kérdések végig ott motoszkálnak a mi fejünkben is, és Lea fejében is.

És nem csak én érzem ezt a filmet annyira lebilincselőnek. A film összesen három BAFTA - díjjal rendelkezik, Kristin Scott Thomas pedig elnyerte az Európai Filmakadémia legjobb női alakításáért járó díjat 2008-ban. 

Végül pedig stílusosan egy Dosztojevszkij idézettel zárom soraimat, amely egy mondatban leírja azt, mitől is olyan izgalmas, magával ragadó ez a film.

"Semmi sem egyszerűbb, mint elítélni a gonoszt, és semmi sem nehezebb, mint megérteni."

Imdb értékelés: 7.6

Saját értékelés: 8

Címkék: film francia sokáig oly szerettelek

Anyák maffiája

 2011.01.25. 13:10

 Idő hiányában nagyon ritkán írok, most azonban elhatároztam, hogy azt az elvet követem, hogy időn márpedig arra van, amit akarunk, én pedig írni akarok. Most azonban az eddigitől eltérően nem egy filmről, hanem egy könyvről szól a beszámoló. Ez a könyv Kerstin Gier: Anyák maffiája című műve.

Kerstin Gier egy német írónő, akivel találkozhattunk már Jule Brand és Spohie Bérard álneveken is. Első regényei női regények voltak, a leghíresebb műve ezek közül talán a Férfiak és egyéb katasztrófák, amelyből film is készült. Ezen kívül ifjúsági és fantasy regényeket is írt. További információért érdemes böngészni az írónő hivatalos weboldalát: http://www.kerstingier.de/

A minden fotóján vidám, bájos írónőről nem is feltételezhetnénk mást, csak azt, hogy jó humorú, vidám történetekkel lep meg minket. És ez valóban igaz! Az Anyák maffiája az első könyv amit tőle olvastam, de biztosan nem az utolsó. Kevés az olyan igazán könnyed olvasmány, ami nem hajlik át szemétbe, ócska próbálkozásba, mégis élvezetes. 

A 35 éves Constanze története mindvégig irodalmi ugyanakkor minden mondata sziporkázó, élettel teli. A kétgyerekes édesanyát 14 év házasság után minden előjel nélkül elhagyja férje és amilyen gyorsan csak lehet átköltözteti őket nem régiben elhunyt édesanyja házába. Ez a hely azonban meg sem közelíti az eddigi életszínvonalukat, ráadásul Constanze kamaszodó lánya sokszor nehezebben kezeli az új helyzetet mint eddig. A szomszédok egytől egyig - ki így, ki úgy- felbolygatják az új lakók életét, és a kertvárosban működő, szupermami csapat, tudatos szülő klub is csábítónak ígérkezik, egy olyan nőnek, akinek megingott a hite saját magában. Fenekestül felfordul tehát Constanze élete, miközben helyzetkomikumok során át bontakoznak ki a kertvárosi élet jellegzetességei, a jószomszédi (v)iszony legkülönbözőbb típusai, az anyaság örömei és nehézségei. Végig érezhetünk két olyan kérdést a fejünkben motoszkálni, amelyre megpróbál a könyv választ adni. 

1. Mennyit ér a pénz? Mit lehet megvenni pénzzel és ez az, amire valóban szükségünk van?

2. Mi az, hogy jó anya - rossz anya? Mi alapján döntjük el, hogy ki jó és rossz anya? Egyáltalán vannak ilyen élesen elhatárolódó kategóriák?

Természetesen a kérdésekre a választ is megkapjuk, habár csak akkor ha jól olvasunk a sorok között. Épp ezért az Anyák maffiája amellett, hogy egy szórakoztató és pihentető könyv, amely olyan légkört teremt körénk amiből nem szívesen szakadunk ki, remek társadalomkritika is. 

Az Anyák maffiáját ajánlom mindenkinek, aki egy sziporkázóan szellemes történetet szeretne olvasni, de vigyázat! Tényleg nem lehet letenni. (A könyvnek folytatása is van, melynek címe: Keresztanya)

Varga Katalin balladája

 2010.04.15. 15:22

Idő hiányában egy régebbi ajánló, egy újabb filmről:

www.gamekapocs.hu/cooltura/304/Varga+Katalin+balladaja

Miss Március ( röviden )

 2010.04.01. 09:12

Az év leglazább, legdögösebb vígjátéka most mindent megmutat. A Miss March cenzúrázatlanul és gátlástalanul túlfűtött és belemenős: a moziváltozatból persze kihagyták ezeket a jeleneteket.
Eugene és Tucker életük legnagyobb menetére készülnek. Az országos cimborák egész Amerikán keresztülvágják magukat, csak hogy bejussanak a legendás Playboy-villába, és ott megtalálják Cindit, Eugene egykori barátnőjét, aki egykor bájos szüzike volt, már viszont a magazin középső, kihajtható oldalán pózol. Port.hu

Nem sok pozitív kritikát lehet olvasni a Miss Márciusról, pedig nekem, aki bármilyen filmet megnéz, kivéve az amerikai vígjátékokat, csak jó véleményem van róla. Persze azzal nem mondok újat senkinek, hogy azért a film története nem rejteget túl sok váratlan fordulatot, nem hordoz nagyobb mondanivalót, mint az összes többi ilyen mozi, de fergetegesek a poénok, jók a zenék, hangosan végig lehet nevetni az egészet. Másrészt a Playboy - villás filmek eléggé népszerűek mostanában, gondoljunk csak a Házinyuszira. Abban a megközelítésben viszont kissé negatív töltetet kap Hefner piciny kunyhója. Itt viszont ő maga is beszáll  poénáradatba, és csak emeli a film hangulatát. Nagyon jó mozi könnyed kikapcsolódáshoz, szórakozáshoz.
Pontozni nagyon nehéz, hiszen nem lesz a szívem csücske, már csak a műfaja miatt sem. De kategóriáján belül megér 8.5 pontot nálam.

IMDB értékelés: 4.9

Saját értékelés: 8.5

Hósüti ( Snowcake)

 2010.04.01. 08:54

 Ez is szintén a Gamekapocs portálon olvasható. Itt a link: 

www.gamekapocs.hu/cooltura/283/Hosuti

Címkék: dráma

Újhold ( New Moon)

 2010.03.30. 13:04

 Stephanie Meyer nagysikerű Alkonyat sorozatának második részében a románc halandó és vámpír között tovább szárnyal: Bella egyre mélyebbre merül a természetfeletti lények világában - így aztán még nagyobb veszélyben találja magát, mint korábban. Bella majdnem tragikus végkimenetelű 18. szülinapja utána Edward Cullen és családja úgy döntenek: a lány biztonsága érdekében elhagyják Forks városát. Ahogy az összetört szívű Bella kóborol az iskola folyosóin, rájön, szerelmét csak akkor érzi igazán közel magához, amikor veszélyben van. Gyerekkori barátja, Jacob Black segítségével felújít egy régi motort, amellyel szabadon kalandozhat. A közösen eltöltött idő meglágyítja Bella megfagyott szívét, fokozatosan egyre közelebb kerül Jacobhoz a titokzatos Quileute törzs tagjához, akinek szintén megvan a saját, féltve őrzött titka.Port.hu


Nem vagyok nagy Twilight rajongó, de tényleg. A könyveket nem olvastam. A film első része tetszett, de átlagos volt semmi extra. Ha most gyorsan pontoznom kellene, körülbelül egy hatost kapna tőlem. A folytatás, az Újhold viszont sokkal jobban tetszett, mint az első rész. Még mindig nem leszek rajongó, nem licitálok a Vaterán mindenféle poszterek után és nem fog az órarendemről egy cuki vámpír sem vigyorogni rám.
Bár úgy érzem, hogy az alapvető konfliktus eléggé mondvacsinált, szerintem a második részben sokkal több emocionalitás van, sokkal komolyabb és mélyebb érzések. Pedig jómagam az első részt sem tekintettem többnek,mint egy aranyos kis romantikus történet.Amiben viszont kiváló mindkét rész, hogy belevarázsol minket egy teljesen elképzelhetetlen, hihetetlen helyzetbe, és közben mindvégig azt érezzük, hogy hűű ez tényleg így van, ezt én is így érezném. Szóval hétköznapinak tűnik,mert érzésekről mesél és olyan helyzeteket teremt, amelybe így vagy úgy ( zerencsésebb esetben nem vámpírokkal karöltve) de mindannyian belekerülünk, ha még nem kerültünk bele.
A második rész így előhozza az elvásál témakörét, és az ezzel járó fájdalmakat, és elénk tárja milyen az, amikor választani kell. És bár Jacobot mindannyian sajnáljuk( mert hűha azok a kockák a hasán csillagos ötöst érnek), mégis azt hiszem kerültünk már mi is ilyen helyzetbe. Nem tudjuk mit érzünk, mit vagy kit akarunk és hajlamosak vagyunk elhinni, hogy mást szeretünk, mint akire valóban vágyunk. Bella helyzete tehát nem egy különöleges fantasy filmbe illik, hanem akár a mi mindennapjainkba is. Bár néha azért úgy látom az író se tudta eldönteni, mennyire akarja szorosra fűzni a két fiatal kapcsolatát, én nem bántam volna azért, ha egy csók elcsattan. De így persze Bella becsülete nem veszett el, leszámítva ha azt nézzük, hogy néha milyen bunkón és aljasan viselkedett a szívünkcsücske indiánfiúval. Dicséretet érdemel a szép fényképezés, amelyre talán most jobban odafigyeltek, mint az első részben, bár ott sem volt erre panasz. Külön kiemelnél a lángoló véres üvegcsét, amely csak egy pillanatra tűnik fel, de legszívesebben bekereteztetném és kitenném a falamra, pedig nem vagyok semmilyen szektatag. Sajnos voltak olyan jelenetek is, amelyek nagyon nem tetszettek. Bella motorozása kifejezetten bénára sikerült, nem hiszem, hogy találnék olyan embert, aki elhiszi, hogy valóban ő ül azon a gépen. A farkasok sem tetszettek, elvették valahogy a dolognak a valódiság szagát. Ha úgy néztek volna ki, mint egy átlag farkas akkor talán, de így... És a víz alatti jelenet, bár hangulatilag bele illik a filmbe, mégis mind képileg, mondanivalóban is, és a végén már emocionálisan is túl sok.
De a zenék ismét nagyon jók, no de ez már nem is meglepetés, ezt már elvártuk az alkotóktól. A legjobb választás szerintem a nagyon különleges Possibility című szám a Lykke Li előadásában. Nagyon örülök neki, hogy a Muse ismét gazdagítja zenéjével a produkciót, méghozzá az I belong to you című nótával. A lényeg tehát, hogy megint elérték azt, mint az első lemezzel. Különböző szerzők, egymástól teljesen távól álló dalait válogatták össze úgy, hogy az album egy valódi egységet képezzen.
Ami még hátrányára szól a filmnek, hogy úgy éreztem, hogy túl sok információt sűrít bele ebbe a rövid időbe. Ez azért is lehet, mert én a lassabb filmeket kedvelem, de talán tényleg egy kicsit kevesebb anyag, icipicit szellősebben jobban feldolgozható. De persze érhető, hogy haladni kell a történetben.
A New Moon tehát nem egy művészfilm, önmeghatározásaként fantasy, saját meghatározásom szerint pedig egy romantikus film, ami azonban komoly érzelmekről szól. Nagyon jó színészi alakítások mellett megismerhetünk ugyan egy fantáziavilágot,  mi mégis talán a szerelmbe vagyunk hajlamosak inább beleélni magunkat. Ez nem is baj, tegyük is meg. Érdemes a filmet megnézni, és a zenéit, ha lehet egyeltalán, unásig hallgatni. Hozzáteszem azonban, hogy mindazok számára nem fog ilyen élvezetet nyújtnai a film, kik ovlasták a könyveket.

IMDB értékelés:4.6/10

Saját értékelés: 8/10


 

Címkék: romantikus

Szkafander és pillangó

 2010.03.29. 15:29

 Mint mondtam, a komolyabbnak ígérkező kritikáim a Gamekapocs oldalán jelennek meg, így többek között a Szkafander és pillangó ajánlója és véleményezése is. A link, melyen olvasható:

http://www.gamekapocs.hu/cooltura/278/Szkafander+es+pillango

Címkék: dráma

Rose, a középiskolai pompom-lányok csapatkapitánya egy nap arra ébred, hogy harmincas éveire gyerekét egyedül nevelő anya és takarítónő lett belőle, aki egy házasember szeretője. Húga, Norah otthon lóg apjánál, aki botcsinálta üzletemberként még mindig a nagy dobáson gondolkodik. Hogy problémás kisfiát magániskolába írathassa, Rose sajátos vállalkozásba kezd húgával: bűntények helyszínein vállalnak takarítást a gyors pénz reményében. Percek alatt könyékig merülnek a halálesetekbe, öngyilkosságokba, és hasonlóan szaftos ügyekbe. Miközben fura üzletüket építgetik, Rose és Norah lassan megnyílik egymás előtt, és elkezdik tisztába tenni saját életüket.( Port.hu)

 

 

A Tiszta Napfény cím nem túl hívogató, nem túl bizalomgerjesztő. Nekem valami nyálas, érzelgős toszkánai szerelmi történet jutott róla eszembe. Aztán persze a trailer meggyőzött róla, hogy nem erről van szó. Felkészültem egy kicsit talán groteszk humorú vígjátékra, néhány drámai jelenettel és végül kaptam egy drámát kevéske humorral.Ez persze nem feltétlenül baj, csak megint a megtévesztésről van szó. A filmben lévő összes humoros jelenet szerepel a trailerben, úgyhogy ha valaki vígjátéki mivolta miatt nézné meg ezt a filmet, az bele se kezdjen.
A film rendkívül erősen kezd, és elülteti bennünk a gyanút, hogy talán mégsem egy fogkrém reklámos, vigyorgós, bepisilős filmről lesz szó. Aztán egy kicsit csökken a drámaiság és megismerhetjük a két testvér Rose és Norah aktuális helyzetét. Az őket alakító két színésznőről (Amy Adams, Emily Blunt) nem nehéz elhinni, hogy testvérek, mivel mind a külsejükben, mind kisugárzásukban van valami hasonló. Leszámítva azt, hogy Amy Adams szerintem nem lenne meggyőző egy olyan szerepben, amelyben nem egy kisebbségi komplexussal küzdő nőt (Júlia és Júlia) , vagy egy félbolondot ( lsd. Bűbáj) kellene alakítania. Ezekben a szerepekben persze megállja a helyét, a tehetségében nem kételkedem. Ha meglátom egy film plakátján, DVD - borítóján stb. rögtön örülni kezdek, és úgy gondolom, hogy de jó, ez biztos tök jó film lesz, mert őt szeretem. De amikor nézem, ahogy játszik, van valami iszonyatosan idegesítő abban, hogy mindig parázós szerepe van. Talán, csak magamra ismerek, ki tudja. 

 

Ahogy az már a port.hu beszámolójában is olvasható volt, az alapszituációban az egykor irigylésreméltó Rose rájön, hogy élete abból áll, hogy ő irigyel másokat: valakit a férjéért, valakit a munkájáért. A film az ő küzdelmeit mutatja be, nem feltétlenül csak a fia boldogulásáért, hanem a saját megbecsüléséert és az önbecsülésért is. Rose azt akarja érezni, hogy elért valamit, hogy le tud tenni valamit az asztalra, nem az apa nélküli gyermeke lesz életének utolsó eredménye. És miközben figyeljük az ő sorsát, az is szembe tűnik, hogy hogy veti ki magából a társadalom a különcöket, a kicsit más, a nem átlagos embereket. Oscarral Rose fiával is ez történik, akivel saját meglátásom szerint nincs semmi különösebb baj, egyszerűen nem köti le a figyelmét az átlagos tanítás, mégis kisegítőbe javasolják a gyereket. Ez aztán tényleg a való életből merít, hiszen tudjuk, hogy ez a hazai oktatásban is bevett gyakorlat.
Az egyébként gyengén csordogáló történetnek nagy erőssége volt néhány jelenet, többek között az idős házaspárról szóló történet, melyet valóban át tudtam élni és érezni; illetve a hídmászásos jelenet, ami pedig olyan elementáris erejű képkockákból állt, hogy valamiért később is előkerült a vizuális emlékeim közül. És talán az egyik legszebb és leginkább kifejtett, a történet egészén átívelő történet a pités sztori, ami kicsit kárpótol a csalódásokért.
A színészi játékról csak röviden írnék. A legjobb szereplő Alan Arkin, aki a nagypapa szerepében díszeleg, és nagyon jól áll neki. Egyébként is nagyon nagypapás stílusú a bácsi, és kétségbevonhatatlanul tehetséges. Emily Blunt is jól játszik, olyannyira, hogy sikerült elfeledtetnie velem, hogy mennyire haragudtam a karakterére Az ördög Pradát visel - ben, de Amy Adams nekem kicsit megint idegesítő volt. Itt is, és a Júlia és Júliában is azt éreztem, hogy éppen csak egy hajszállal, de több benne a negatív kisugárzás, az idegesség, mint amennyire szükség lenne.A rendzőtől,Christine Jeffs-től,  eddig sem ismertünk semmilyen ütős filmet, és sajnos hiába harcolt az elismerésért, most sem jött össze neki. A Sunshine Celaning-et tehát a közepes kategóriájú filmek közé sorolnám, de csak akkor ha a rém idegesítő magyar címet nem kell használnom. A gyenge történet, az átlagos, jól elcsépelt emberi sorsfordulatok nem érnek ugyen egy hat pontos értékelést, de a matracos jelenet annyira tetszett, hogy így összességében mégis ennyit adok a filmre. Külön tetszett, hogy a szerelmi szálak, amelyek megjelennek vagy inkább csak haloványan felsejlenek a filmben, nem lettek végigvezetve, így a saját fantáziánkra bízhatjuk, hogy ki kivel, mit, mikor, hol és hogyan. Na jó, csak jár az a hat pont...
 

IMDB értékelés: 7/10

Saját értékelés: 6/10

Címkék: dráma

Testvérek ( Brothers)

 2010.03.29. 10:21

 Sam (Tobey Maguire) és Tommy (Jake Gyllenhaal) teljesen ellentétei egymásnak. Sam, többszörösen kitüntetett katona, apja nyomdokain példás karriert futott be, míg Tommy - a család feketebáránya - épp most szabadult és csak sodródik az árral. Amikor Sam gépét lelövik a tálibok Afganisztán felett Tommy kötelességének érzi, hogy Grace (Natalie Portmen) és két kislánya segítségére legyen, megpróbálja a fivére családjában keletkezett űrt betölteni. A gyász és a szükség egy új családot teremt, ahol Tommy mindjobban magára talál. Immár nem, mint segítő, hanem, mint családfőként van jelen Grace oldalán. Mikor Sam váratlanul hazatér a két fivérnek szembe kell néznie egy új helyzettel, ahol szerelem, hűség, férfiasság már mindkettőjüknek mást jelent, mint korábban.
(Port.hu)


Rögtön egy igen új filmmel kezdeném, melyet nagyon vártam. Nem azért, mintha annyi jót hallottam volna róla, inkább csak azért, mert a trailere nagyon jól sikerült.Sajnos nem teljesen azt kaptam, amit vártam. 

Mire számítottam?
Elsősorban egy családi drámát vártam, jól kidolgozott karakterekkel, igazi lélekrajzzal. Olyan filmre, ami dinamikus, mert a lélek eseményei és az érzelmek mindig szépen viszik előre az ehhez hasonló történeteket. Heves érzelmeket vártam vagy talán még szenvedélyt is, és szenvedést is, hiszen, ahogy olvashatjuk a port beszámolójában nem kisebb dolgokról van szó itt mint halálról és szerelemről. 

Mit kaptam?
Először is a Testvérek szinte egyeltalán nem arról szól, mint ami a port.hu oldalán olvasható. Ezt egyébként már máskor is tapasztaltam. Nyilván nem könnyű tömören és röviden összefoglalni egy történet lényegét, de félrevezetni a gyanútlan fillmnézőt nem illik. A leírásban a Tommyra vonatkozó részek nagy részét én nem így értelmezem, de ettől többet nem mondanék, utálom bárhol ha véletlenül is rácsúszik a szemem egy spoilerre. Aztán a történetben igen nagy hangsúlyt fektetnek az afganisztáni eseményekre, amelyre sem a leírásban, sem a trailerben nem fektettek túl nagy hangsúlyt. Így válik a családi drámának hitt történet hipp- hopp háborús drámává. És ami még elkeserít, hogy, amilyen pörgősek az események a film elején, Sam halálhíre után vontatottá, néhol már már kifejezetten unalmassá válik a film.

A szereplőkről
Natalie Portman még a Közelebb-ből jelentett számomra tökéletes színésznő ideált, de most igazán nagyot csalódtam. Minden érzelem, amelyet  mutatott hiteltelen volt, sokszor tényleg nem hittem el, amit mondott, mert mindazt cáfolta a saját mimikájával és gesztusaival. Érzelemmentes és unott volt. Jake Gyllenhaal átlagos volt, minden extra nélkül vitte a szerepét, talán nem is kellett ettől többet nyújtani, csak a Donnie Darko óta ebbe nehéz belenyugodni. Tobey Maquire számomra hiteles volt, de csak hazatérte után tudta igazán kibontakoztatni színészi képességeit, habár már az Afganisztánban játszódó jelenetekben is jót nyújtott. De az igazi nagy durranás Bailee Madison volt, aki Sam és Grace nagyobbik gyermekét játszotta és minden felnőtt kollegáját megszégyenítő módon tudta közölni velünk, nézőkkel, az érzelmeit! Le a kalappal előtte, biztos fogunk még vele találkozni.

Összességében a Testvérek nem rossz film. Egyszer tökéletesen leköti az ember figyelmét, és annyira kíváncsivá tesz a film végkifejlete, ami egyébként őszintén szólva nem egy nagy durranás, hogy képesek leszünk végigülni az unalmas jelenteket is. Ha másért nem, hát azért nézzük meg, mert a háborús eseményekkel kapcsolatban azért van mondanivalója a történetnek.

IMDB értékelés: 7.4

Saját értékelés:6.5
 

 

Címkék: dráma

Indulás

 2010.03.29. 10:17

 Üdvözlök mindenkit! Sziasztok!

Badmash vagyok és azért indítottam ezt a blogot, mert nagyon szeretek filmet nézni és szeretek gondolkozni is ezekről. A gondolataim mindeddig bennem maradtak, vagy néhány ártatlan áldozatra zúdítottam ezeket. Most szeretném megosztani mindenkivel, aki szívesen olvas filmekről és szívesen vitázik azokról. Ezért nagyon várom a kommenteket is. Nem ígérek mindent átfogó filmismertetőket, csak az érzéseimet és a véleményemet.

Néhány cikkem már megjelent a www.gamekapocs.hu oldalon, ezeket a későbbiekben, ha nem lesz igazán időm írni, majd belinkelem.

Remélem lesz néhány ember azért, aki néha néha "beugrik" hozzám.

Címkék: köszöntés