Rose, a középiskolai pompom-lányok csapatkapitánya egy nap arra ébred, hogy harmincas éveire gyerekét egyedül nevelő anya és takarítónő lett belőle, aki egy házasember szeretője. Húga, Norah otthon lóg apjánál, aki botcsinálta üzletemberként még mindig a nagy dobáson gondolkodik. Hogy problémás kisfiát magániskolába írathassa, Rose sajátos vállalkozásba kezd húgával: bűntények helyszínein vállalnak takarítást a gyors pénz reményében. Percek alatt könyékig merülnek a halálesetekbe, öngyilkosságokba, és hasonlóan szaftos ügyekbe. Miközben fura üzletüket építgetik, Rose és Norah lassan megnyílik egymás előtt, és elkezdik tisztába tenni saját életüket.( Port.hu)

A Tiszta Napfény cím nem túl hívogató, nem túl bizalomgerjesztő. Nekem valami nyálas, érzelgős toszkánai szerelmi történet jutott róla eszembe. Aztán persze a trailer meggyőzött róla, hogy nem erről van szó. Felkészültem egy kicsit talán groteszk humorú vígjátékra, néhány drámai jelenettel és végül kaptam egy drámát kevéske humorral.Ez persze nem feltétlenül baj, csak megint a megtévesztésről van szó. A filmben lévő összes humoros jelenet szerepel a trailerben, úgyhogy ha valaki vígjátéki mivolta miatt nézné meg ezt a filmet, az bele se kezdjen.
A film rendkívül erősen kezd, és elülteti bennünk a gyanút, hogy talán mégsem egy fogkrém reklámos, vigyorgós, bepisilős filmről lesz szó. Aztán egy kicsit csökken a drámaiság és megismerhetjük a két testvér Rose és Norah aktuális helyzetét. Az őket alakító két színésznőről (Amy Adams, Emily Blunt) nem nehéz elhinni, hogy testvérek, mivel mind a külsejükben, mind kisugárzásukban van valami hasonló. Leszámítva azt, hogy Amy Adams szerintem nem lenne meggyőző egy olyan szerepben, amelyben nem egy kisebbségi komplexussal küzdő nőt (Júlia és Júlia) , vagy egy félbolondot ( lsd. Bűbáj) kellene alakítania. Ezekben a szerepekben persze megállja a helyét, a tehetségében nem kételkedem. Ha meglátom egy film plakátján, DVD - borítóján stb. rögtön örülni kezdek, és úgy gondolom, hogy de jó, ez biztos tök jó film lesz, mert őt szeretem. De amikor nézem, ahogy játszik, van valami iszonyatosan idegesítő abban, hogy mindig parázós szerepe van. Talán, csak magamra ismerek, ki tudja. 

Ahogy az már a port.hu beszámolójában is olvasható volt, az alapszituációban az egykor irigylésreméltó Rose rájön, hogy élete abból áll, hogy ő irigyel másokat: valakit a férjéért, valakit a munkájáért. A film az ő küzdelmeit mutatja be, nem feltétlenül csak a fia boldogulásáért, hanem a saját megbecsüléséert és az önbecsülésért is. Rose azt akarja érezni, hogy elért valamit, hogy le tud tenni valamit az asztalra, nem az apa nélküli gyermeke lesz életének utolsó eredménye. És miközben figyeljük az ő sorsát, az is szembe tűnik, hogy hogy veti ki magából a társadalom a különcöket, a kicsit más, a nem átlagos embereket. Oscarral Rose fiával is ez történik, akivel saját meglátásom szerint nincs semmi különösebb baj, egyszerűen nem köti le a figyelmét az átlagos tanítás, mégis kisegítőbe javasolják a gyereket. Ez aztán tényleg a való életből merít, hiszen tudjuk, hogy ez a hazai oktatásban is bevett gyakorlat.
Az egyébként gyengén csordogáló történetnek nagy erőssége volt néhány jelenet, többek között az idős házaspárról szóló történet, melyet valóban át tudtam élni és érezni; illetve a hídmászásos jelenet, ami pedig olyan elementáris erejű képkockákból állt, hogy valamiért később is előkerült a vizuális emlékeim közül. És talán az egyik legszebb és leginkább kifejtett, a történet egészén átívelő történet a pités sztori, ami kicsit kárpótol a csalódásokért.
A színészi játékról csak röviden írnék. A legjobb szereplő Alan Arkin, aki a nagypapa szerepében díszeleg, és nagyon jól áll neki. Egyébként is nagyon nagypapás stílusú a bácsi, és kétségbevonhatatlanul tehetséges. Emily Blunt is jól játszik, olyannyira, hogy sikerült elfeledtetnie velem, hogy mennyire haragudtam a karakterére Az ördög Pradát visel - ben, de Amy Adams nekem kicsit megint idegesítő volt. Itt is, és a Júlia és Júliában is azt éreztem, hogy éppen csak egy hajszállal, de több benne a negatív kisugárzás, az idegesség, mint amennyire szükség lenne.A rendzőtől,Christine Jeffs-től,  eddig sem ismertünk semmilyen ütős filmet, és sajnos hiába harcolt az elismerésért, most sem jött össze neki. A Sunshine Celaning-et tehát a közepes kategóriájú filmek közé sorolnám, de csak akkor ha a rém idegesítő magyar címet nem kell használnom. A gyenge történet, az átlagos, jól elcsépelt emberi sorsfordulatok nem érnek ugyen egy hat pontos értékelést, de a matracos jelenet annyira tetszett, hogy így összességében mégis ennyit adok a filmre. Külön tetszett, hogy a szerelmi szálak, amelyek megjelennek vagy inkább csak haloványan felsejlenek a filmben, nem lettek végigvezetve, így a saját fantáziánkra bízhatjuk, hogy ki kivel, mit, mikor, hol és hogyan. Na jó, csak jár az a hat pont...
 

IMDB értékelés: 7/10

Saját értékelés: 6/10